A Sopia-NET Kft. 2003 augusztusában alakult. Két tulajdonosa Mórocz Imre és Vukmann Attila.
Mórocz Imre műszaki egyetemi végzettséggel rendelkezik, korábban 10 éven keresztül egy hasonló profilú vállalkozás alkalmazottja, kereskedelmi igazgatója, majd ügyvezető igazgatója volt, így ezen a területen széles körű ismeretekkel és jó kapcsolatokkal rendelkezik.
Vukmann Attila a győri Műszaki Főiskolán villamosmérnöki, és a zalaegerszegi Számviteli Főiskolán mérnök-közgazdász diplomát szerzett, majd 8 éven keresztül rendszermérnökként, később mérnök-üzletkötőként gyengeáramú rendszerek tervezésével és értékesítésével foglalkozott.
Társaságunk gyengeáramú rendszerekkel, berendezésekkel kapcsolatban nyújt teljeskörű szolgáltatást, azaz szaktanácsadást, tervezést, kivitelezést, hibaelhárítást és üzemeltetést.
Tevékenységünkben kiemelt jelentőséget tulajdonítunk a személyre szabott kiszolgálásnak, a személyes kapcsolattartásnak, partnereinkkel való „együtt lélegzésnek”. Hisszük és valljuk, hogy nem elég jó minőségű termékeket és megbízható szolgáltatásokat nyújtani, hanem együtt kell gondolkodni partnereinkkel annak érdekében, hogy a különféle szempontok alapján a legjobb megoldást tudjuk kínálni számukra.
Telepített rendszereink behálózzák szinte az ország egész területét. Baranya megyén kívül is rendszeresen dolgozunk, például Zalaegerszegen, Szombathelyen, Csornán, Győrött, Mosonmagyaróváron, Budapesten, Miskolcon, Kecskeméten, Dunaharasztiban, Pakson, Bonyhádon, Dombóváron, Kaposváron, Nagyatádon, Dunaújvárosban, Szarvason, Kiskunfélegyházán, Szántódon, Szekszárdon is vannak ügyfeleink. Amennyiben lehetőségünk lesz rá, szívesen megméretjük majd magunkat az országhatáron túl is.
Fennállásunk óta már több alközponti, vagyonvédelmi és tűzjelző rendszer telepítése, strukturált hálózat és optikai hálózat építése, több száz számítástechnikai eszköz szállítása kötődik nevünkhöz, mint ahogy számos üzemeltetési és karbantartási szerződésünk is él már. Ügyfélkörünk meghaladja a 100-as darabszámot. Ügyfeleink között tudhatunk több nagyvállalatot, állami intézményt, mint például: Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság, Belső-Pesti Tankerületi Központ, Dél-Dunántúli Környezetvédelmi Felügyelőség, MÁV Zrt., Pécsi Fellebbviteli Főügyészség, Pécsi Tankerületi Központ, Pécsi Tudásközpont, Pécsi Tudományegyetem, Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság, stb. Ügyfeleink nagy része több tevékenységi körünkből is igénybe vette szolgáltatásunkat.
Kiváló kapcsolatunk van több építőipari, villanyszerelő nagyvállalattal, céggel, akiknek folyamatos alvállalkozói és beszállítói vagyunk. Ilyen partnerünk például a DVM Group Kft, Strabag Építő Kft., a Strabag Építőipari Zrt., a Prím Építő Kft., a PROVIM Kft., a Relavill Kft., a Treszner Kft., a ZÁÉV Építőipari Zrt. A Referenciák menüpont alatt található referencialistánk, melyben jelentősebb partnereinket és munkáinkat tüntettük fel, a teljesség igénye nélkül.
Kapacitásunk – mint referenciáink is mutatják – lehetővé teszi komplex projektek kivitelezését is, munkatorlódások esetén pedig standard, bevált alvállalkozói körrel rugalmasan tudjuk bővíteni erőforrásainkat.
Cégünk mindig az ügyfél számára legmegfelelőbb megoldást keresi, amihez igyekszik megtalálni a piacon létező legmodernebb technikát, technológiát, még akkor is, ha az nem a megszokott, könnyen kivitelezhető (és ez miatt esetleg többletenergiát követelő) tevékenységekkel jár. Eddigi tevékenységünk során jelentős számú, igen nagy bonyolultságú feladatot oldottunk már meg, a különböző tevékenységi körökben, úgymint:
* Gigabites optikai gerinc kialakítása több rendezős kiterjedt számítógép hálózatban VLAN konfigurálással
* Egy beruházás keretében több mint 1000 strukturált hálózati végpont kiépítése igen rövid határidővel
* Egy beruházás keretében több mint 1000 tűzjelző érzékelő kiépítése
* Több tűzjelző központ hálózatba csatlakoztatása
* Több telephelyes video megfigyelő rendszer telepítése egy központi felügyelettel
* Több telephelyes, egységes alközponti rendszer kialakítása (központi tarifa rendszer, GSM és IP alapú díjmentes belső kommunikáció)
* Több telephelyes egységes beléptető és munkaidő nyilvántartó rendszer kialakítása
* Mikrohullámú adatátviteli kapcsolat két telephely között átjátszó állomással
* Közintézmények, vállalati telephelyek komplex gyengeáramú munkáinak kivitelezése
Alapításunk óta minden évet nyereséggel zártuk, összesített árbevételünk elérte a 3 Milliárd Forintot. Az elmúlt években jelentős összegeket költöttünk műszaki-technikai hátterünk megteremtésére, így rendelkezünk azokkal az eszközökkel, amik lehetővé teszik szinte bármilyen kivitelezési és üzemeltetési feladat ellátását. (saját tulajdonú telephely, jelentős raktárkészlet, gépjárművek, szerszámok, telekommunikációs és informatikai infrastruktúra, stb.) 2010-ben és 2019-ben is jelentős ingatlanfejlesztéseket végeztünk, amellyel biztosítottuk a cég további bővítésének lehetőségét. Anyagi lehetőségeink lehetővé teszik az esetlegesen felmerülő további eszközbeszerzések és jelentős, anyagigényes projektek finanszírozását is.
Nagy hangsúlyt fektetünk humánpolitikai tevékenységünkre is. Munkavállalóink elkötelezett, megbízható és munkájukra igényes szakemberek, akik önállóan és csapatban is nagy hatékonysággal és kiváló minőségben végzik feladataikat.
A fentiek alapján ügyfeleink mindennemű gyengeáramú rendszerrel, vagy hozzáféréssel kapcsolatos igényét megfelelő szakértelemmel, hozzáértéssel és kapcsolatrendszerrel tudjuk kezelni, ügyfeleink teljes mértékű megelégedésére.